|
| 2010. december 11. |
Adventi köszöntő Marcaliban |
 |
Szombaton délután lelki napot tartott a marcali Plébánia. A gyermekeknek az X házban volt a karácsonyi lelki felkészítés, melyet Fábry Kornél kaposfői plébános tartott. Majd a gyermekek elvégezték karácsonyi szentgyónásukat.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. december 08. |
Szászfalvi: szükség van a toleranciára |
 |
Nem csak a zsidó közösségnek, az egész magyar társadalomnak szüksége van toleranciára - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára szerdán Budapesten a Nyugati téren, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó összes lángját.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. december 07. |
Paradigmaváltást az egyházpolitikában! |
 |
Budapest – A kormány paradigmaváltást kíván végrehajtani az egyházpolitikában – mondta Szászfalvi László egyházügyi államtitkár kedden Budapesten, a Márton Áron erdélyi püspökről rendezett tanácskozáson.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. december 07. |
A Munkácsy trilógia megtekintése a Nemzet Galériában |
 |
2010. december 7-én Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzeti és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára megtekintette a Nemzeti Galériában a Munkácsy trilógiát. Szászfalvi Lászlót Csák Ferenc főigazgató, Szűcs György főigazgató-helyettes és Bakó Zsuzsa kurátor asszony fogadta és vezette körbe.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. december 06. |
Parlamenti nap - Polt Péter a legfőbb ügyész |
 |
Szászfalvi László, az igazságügyi tárca egyházi-, civil- és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára válaszolt a jobbikos Németh Zsolt országgyűlési képviselő interpellációjára, melyre a kapott választ el is fogadta.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. december 05. |
2011 az önkéntesség éve! |
 |
Magyarország az Európai Unió soros elnökeként mindent megtesz az önkéntes munka népszerűsítése, illetve még nagyobb társadalmi elismertetése érdekében - mondta Nagy Anna kormányszóvivő vasárnap, az önkéntesség nemzetközi napján tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 29. |
Féléves a kormány |
 |
November 29-én féléves a kormány. A május 29-én hivatalba lépett kormány, és a minden idők legnagyobb társadalmi támogatottságát élvező Országgyűlés intenzív munkájának köszönhetően, az elmúlt hat hónapban a rendszerváltozást húsz éve maga mögött hagyó Magyarország kétségtelenül legnagyobb mértékű átalakulása kezdődött meg.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 29. |
Parlementi nap |
 |
2011 októberében lesz a következő népszámlálás Magyarországon. Az erről szóló törvényt hétfőn fogadta el az Országgyűlés. A korábbi népszámlálásokhoz képest változás, hogy a korábbi kettő helyett csak egy hónap alatt gyűjtik össze az adatokat, illetve a megkérdezendő adatok között nem szerepelnek vagyoni jellegű kérdések.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 28. |
Adventi gyertyagyújtás és naptárnyitás |
 |
2010. november 29. – Szakadó hóesésben tartották meg az adventi gyertyagyújtást és az adventi naptár első ablakának kinyitását a tatabányai Városházán. Móser Ernő helyi fafaragó betlehemes szoborcsoportjánál összegyülekezett több száz ember előtt Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár gyújtotta meg az első gyertyát a város adventi koszorúján.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 27. |
Összefogással a megmaradásért - Temesváron |
 |
A fenti címet olvasva talán sokan legyintenek: közhely. Üres szavak. A mindennapi élet, a gyakorlat sok esetben nem az összetartást tükrözi.
Pedig a szórványban élő magyar közösségek számára egyre inkább létfontosságúvá válik, hogy tartalommal töltsék meg az elkoptatott szavakat. Hiszen az elnéptelenedett óvodák és tantermek, a végleg elnémult iskolacsengők és templomi harangok minden statisztikánál fájóbban jelzik...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 25. |
Interjú a készülő egyházi törvényről |
 |
Az elmúlt hetekben a készülő törvény kapcsán kiszivárgott adatok borzolták a közvéleményt. A mindennapi.hu megkérdezte az egyházügyi államtitkárt, mi a helyzet valójában.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 24. |
Szászfalvi interjú a Demokrata mai számában |
 |
Az értékelvű állam joga, hogy eldöntse, milyen közösségeket tekint egyházaknak. Az adófizetők pénzére ácsingózó bizniszegyházakat vissza akarjuk szorítani – mondta a Demokratának Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzeti és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 23. |
Jövőre lehet új egyházügyi törvény |
 |
A küszöbön álló változásokról Szászfalvi László, az igazságügyi tárca egyházi-, civil- és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára nyilatkozott a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának kedd reggel.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 22. |
Milyen a kisegyházak helyzete? - MTV Szempont |
 |
2010. november 22-én a Magyar Televízió Szempont cimű műsorában látható egy összeállítás a magyarországi kisegyházak helyzetéről, ahol nyiltkozik Szászfalvi László egyházügyi államtitkár is.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 22. |
Rádióinterjú - MR6 (Pécs) |
 |
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzeti és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára adott rádióinterjút ma reggel az mr6 regionális (pécsi) adásában. Illetve holnap megismétlik a német kisebbségi műsorban az mr4-en 10 és 12 között.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 21. |
Előadás a Kelenföldi Református Egyházközségnél |
 |
Szászfalvi László, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért felelős államtitkár november 21-én a Kelenföldi Református Egyházközségnél tartott előadást, melynek fő témája "a magyarság jövője a Kárpát-medencében" volt. Az ünnepi vasárnapi istentiszteleten Takaró Károly ny. püspök, lelkipásztor hirdette Isten Igéjét. Jelen volt az ünnepségen Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Dr. Simicskó István...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 20. |
KÉSZ - Együttműködési megállapodás a vajdaságiakkal |
 |
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége több mint húsz éve fejti ki tevékenységét a széthullott magyar társadalom szövetének újra szövése érdekében. Ebben kulcsfontosságú volt a magyar egység ügye. Fáradozása most történelmi ponthoz ért, amikor együttműködési megállapodást kötött a délvidéki Keresztény Értelmiségi Körrel (KÉK).
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 20. |
A „magyar ugartól” az „Óceánig” |
 |
„Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!” – idézte Tőkés László EP-alelnök a 2010-es Ady-zarándoklat mottójaként Jeremiás könyvéből (4,3) az igét. Ady Endre 133. születésnapja alkalmából a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) és a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében idén is elzarándokoltak a költőóriás tisztelői Érmindszentre, Ady szülőfalujába, hogy az 1957-ben megnyitott emlékmúzeum udvarán álló szobor előtt elhelyezzék az emlékezés koszorúit.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 19. |
Szakmai konferencia Csurgón |
 |
Szászfalvi László, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntötte a „Zsákutcák és kiutak a munka világában” elnevezésű szakmai konferencia résztvevőit a konferencia védnökeként november 19-én pénteken a csurgói közösségi házban.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2010. november 18. |
Vác - Novemberi esték |
 |
Mindig nagy érdeklődés kíséri Vácott a "Novemberi esték" című sorozatot. A váci református népfőiskola szervezésében immáron tizenkilencedik alkalommal valósul meg a program november 15-e és 20-a között. A hazai közélet, politikai élet jeles szereplői, valamint egyházi méltóságok mellett a határon túli, magyarok lakta települések mindennapjaiban meghatározó szerepet betöltő, közismert, konzervatív nézeteket valló...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
« előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | következő »
|