|
| 2012. május 12. |
Szászfalvi László: Köszönöm |
 |
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős leköszönő államtitkára arról beszélt, hogy a magyar görög katolikus közösség folyamatosan gyarapszik létszámban és lélekben. A mai morális, gazdasági és társadalmi válság közepette erre az élő közösségre és példára nagy szükség van - emelte ki.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. május 05. |
Jelentős támogatások egyházi örökségeink megmentésére |
 |
Az MSZP-SZDSZ kormányok alatt nulla forintra csökkentek a műemléki egyházi ingatlanok restaurálására fordítható támogatások, ám az elmúlt évben erre a nemes célra már több mint 2,2 milliárd forint állt rendelkezésre – mondta Szászfalvi László a szabolcsi görög katolikus ikonosztázionok és oltárok megmentésének támogatásáról szóló sajtóbeszélgetésen Budapesten.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. május 03. |
Az esélyek megragadására kell megtanítani a szegényeket |
 |
A mélyszegénységben élőket mindenekelőtt a kitörési esélyek megragadására kell megtanítani - állapította meg egybehangzóan Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Balog Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter utódja csütörtökön, az Országgyűlés felsőházi termében tartott konferencián.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. május 03. |
Napirenden a vatikáni szerződés |
 |
Egyelőre szakértői szinten zajlik a vatikáni szerződés módosításának előkészítése, amelynek szükségességét hónapokkal ezelőtt vetette fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A legújabb információk szerint egy bizottság jön majd létre, amely egy év múlva konszenzusos anyagot tesz le az asztalra.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 24. |
Római konferencia a katolikus egyháztól és a kommunizmusról |
 |
gyház és állam kapcsolatáról, az egyházügyi törvényről beszélt Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Rétvári Bence, a tárca
parlamenti államtitkára A katolikus egyház és a kommunizmus Közép-Kelet-Európában: elvi állásfoglalás, stratégia,
taktika címmel rendezett keddi nemzetközi tudományos konferencián...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 23. |
Kis közösség nagy ünnepe Délvidéken |
 |
A katolikus templom felújítását ünnepelték szombaton a Dél-bánáti Ürményházán. A hálaadó szentmisét Orlando Antonini apostoli nuncius vezette, Német Lászlónagybecskereki és Pénzes János szabadkai megyéspüspökök, Huzsvár Lászlónyugalmazott püspök, valamint a bánsági papság közreműködésével.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 20. |
Átadnának több iskolát az egyházaknak |
 |
Szászfalvi László az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Tatabányán azt mondta: helyreállítják a párbeszédet a kormány és az egyházak között.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 19. |
Kiépült a bizalom az egyházak és az állam között |
 |
Történelmi feladat az egyház és az állam együttműködésének megteremtése – mondta Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tatabányai sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
A 2010-es kormányváltás után a cél a paradigmaváltás volt az egyház és az állam kapcsolatrendszerében – emlékeztetett Szászfalvi László. Mára kialakult a bizalmi viszony és megteremtődött a párbeszéd...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 16. |
Érték és közösség közéleti fórum Hódmezővásárhelyen |
 |
Érték és közösség - Egyházpolitika a XXI. században címmel tartottak közéleti fórumot a Bethlen Gábor Református Gimnázium Olvasótermében. A rendezvényen Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, majd Szászfalvi László egyházi, kisebbségi és civil kapcsolatokért felelő államtitkár előadását hallhatták az érdeklődők.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 15. |
Megkondult az emlékharang |
 |
Sokak összefogásának köszönhetően szólalt meg első ízben vasárnap délelőtt a Gulág-emlékharang a nagydorogi katolikus templom tornyában.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 14. |
Új székháza van a görög katolikus egyháznak Miskolcon |
 |
Erdő Péter bíboros szentelte fel, adta át rendeltetésének szombat délelőtt az új, görög katolikus püspöki székházat Miskolcon, a Szeles utcán. A lakásokat, irodákat, tárgyalót és kápolnát is magában foglaló
létesítményt mintegy százmillió forintból újították fel.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 12. |
Paradigmaváltás az egyházpolitikában |
 |
Az alkotmányos állam-egyház szétválasztáson túl az egyházakkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt a kormányzat – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet tegnap tartott Kecskeméten Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint dr. Kerényi János, a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 12. |
Látogatás a kecskeméti Piarista Iskolában |
 |
2012. április 12-én Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Bács-Kiskun Megyei egésznapos látogatása során meglátogatta a kecskeméti Piarista Iskolát, akit elkísért intézményi látogatására Dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal elnöke, Dr. Kerékgyártó Judit, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 08. |
Áldott Húsvéti Ünnepet! |
 |
Szászfalvi László Nagypénteken a Lánchíd Rádióban beszélgetett a görög katolikusokról, Máriapócsról, hitről, családról, Kopp Mária iránymutató gondolatairól és arról, hogy mi a Húsvét igazi üzenete.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 05. |
Debrecen jövőjéről egyeztettek az államtitkárok |
 |
Molnár Ágnes, fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárral és Szászfalvi László, egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárral találkozott csütörtökön Kósa Lajos. Az államtitkárok és Debrecen polgármestere a városban a következő öt évre tervezett öt kiemelt fejlesztési projektről egyeztettek...
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 03. |
Csurgón kapnak lehetőséget a legelesettebbek |
 |
Három éve vártak rá, kedden avatták két államtitkár jelenlétében: tizennyolc település fogyatékkal élő lakóját és családtagjait szolgálja a Napsugár Szociális Intézmény Csurgón.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 03. |
Ülésezett a Választókerületi Tanács |
 |
2012. április 3-án este Barcson sor került a leendő Somogy megye 2. választókerületi tanácsának ülésére.
Az összejövetelen jelen volt Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke, Karvalics Ottó Barcs város polgármestere, Szászfalvi László államtitkár, jelenleg a Somogy megye 5. sz. választókerületének egyéni országgyűlési képviselője.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 02. |
25 éves lelkészi szolgálat évfordulója Csurgónagymartonban |
 |
Szászfalvi László és felesége 25. éve végzik embert próbáló, áldozatos lelkészi szolgálatukat
Csurgó-Alsok, Csurgó, Csurgónagymarton, Szenta református gyülekezeteiben.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. április 02. |
Nagyhéti, húsvéti elmélkedés Böjte Csabával a Németajkú Református Gyülekezet templomában |
 |
2012. április 2-án nagyhéti, húsvéti elmélkedést tartottak a Németajkú Református Gyülekezet templomában, melyen részt vett többek között Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kövér László az Országgyűlés Elnöke, Szászfalvi László egyházügyi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár, Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 2012. március 30. |
Két minisztérium, egy ünnep: Rákóczira emlékeztek Csurgón |
 |
Egész napos rendezvénnyel emlékezett névadójára Csurgón a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Az ünnepi műsorban Cserép László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közművelődési főosztályvezetője a kommunikációt és folytonosságot biztosító gyökerek fontosságáról beszélt.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | következő »
|