[ szaszfalvi.hu ]

Márai Sándor Füveskönyvében ezt olvassuk: „ Ha az ünnep elérkezik életedbe, akkor ünnepelj egészen!” Egészen ünnepelni, azaz szívvel, lélekkel. S egészen ünnepelni, azaz fiatalok és idõsek, kicsinyek és nagyok együtt, egészen tudunk ünnepelni ma, amikor 1848. március 15-re emlékezünk.

Kölcsey Ferenc egyik versével köszöntöm Önöket nemzeti ünnepünkön:
„ Nemzeti fény a cél.
Hogy elérjed, forrj egybe
Magyar nép!”

1848. március 15-én a magyar nemzet egyöntetûen fogalmazta meg a célt. „Nemzeti fény a cél.” A nemzet megmaradása, a nemzet szabadsága, a nemzet jövõje, a nemzet valóban nemzetté válása. A nemzet felemelkedése. A nemzeti lét kiteljesedése. 1848-49. hõsei tudták: ahhoz, hogy mindezt elérjük, ahhoz, hogy a nemzeti fény valóban megvalósulhasson, ahhoz össze kellett fogni. Hogy elérjük nemzeti céljainkat, ahhoz egybe kell forrnia a magyarságnak. Ám ehhez valóban nemzeti célokat kell képviselni.

Tisztelt Ünneplõk!

1848. március 15-e a magyar szabadság születésnapja. 1848. március 15-e a polgári Magyarország születésnapja. Ez a nap mindörökre magyar. Mindörökre és mindenestül a miénk. Sosem fordulhat elõ, hogy valaha kiradírozzák a lelkünkbõl, a közös magyar emlékezetbõl. Még akkor sem, ha vannak, akik idõrõl idõre próbálkoznak ezzel. Az elmúlt évtizedekben is szerették volna kiradírozni az emlékezetünkbõl, de március 15-e olyan a magyarság történelmében, mint a búvópatak: újra és újra elõbújik. Mikor nagy szükségünk van rá, akkor felbukkan, vagy ha szükséges, akkor nem csak felbukkan, hanem kiszökken, elõszökken és fellelkesíti a magyar szíveket.

Azt mondjuk tehát, hogy 1848. március 15-e a polgári Magyarország születésnapja. Ám ez nem jelentette és ma sem jelenti azt, hogy 1848-49. hõsei azt egyszer s mindenkorra kiharcolták volna. Adtak nekünk egy mintát, egy példát, egy örök magyar eszményt, amelyért meg kell nekünk is küzdenünk. S minden nemzedéknek meg kell harcolnia a polgári Magyarországért.

Ma a magyar vidék, a magyar falvak polgárosodásáért kel küzdenünk és harcolnunk. Az életben maradásért, a postákért, a kisiskolákért, a falusi intézményekért. Hogy legyen megélhetés. Hogy itt is lehessen polgári életet élnünk. Hogy a fiataloknak ne kelljen elköltözniük azért, hogy jövõt és családot alapozzanak.

A politikai rendszerváltozás megtörtént, de a gazdasági még nem! A politikai szabadságjogokat kivívtuk 1990-ben, de most még ki kell harcolnunk a gazdasági szabadságjogokat és ez legalább akkora jelentõségû, mint az elõzõ. Mert csak akkor tud minden magyar állampolgár – a vidéki, a falusi polgár is! – felelõsen dönteni saját és családja életérõl, környezete jövõjérõl.

Még egy feladatunk van, amelyre 1848. március 15-e emlékeztet bennünket ma: a haza, a nemzet megbecsülése és iránta való hûségünk. A nemzetünkért érzett felelõsségünk. Ma Magyarországon is sokan mondják: a hazafiság valami régi, ócska holmi, talán már múzeumi vitrinbe való. Sokan legyintenek rá vagy nevetnek rajta. A hazafiság azonban nem ilyen ócska holmi, hanem ma is nemzetet fenntartó erõ, s erõforrás! Eszembe jutnak õseim, magyar õseink, milyen tisztelettel, elfogultan és könnyes szemmel tekintettek fel a magyar nemzeti lobogóra vagy a kokárdára. A magyar hagyományokra, a magyar értékekre, a magyar érzésekre.
Nemrégiben jártam Hollandiában, ahol azt tapasztaltuk, hogy minden tárgyalópartnerünk – minisztériumi tisztviselõk, egyházi vezetõk, önkormányzati vezetõk – az elmúlt évi hollandiai tragédiákat követõen / amikor a híresen toleráns Hollandiában egy mohamedán ember meggyilkolt egy keresztyén filmrendezõt, majd ezt követõen mecseteket és keresztyén templomokat gyújtottak fel!/ egybehangzóan az úgynevezett holland értékekrõl, mint mindenki számára elfogadandó értékekrõl, mércérõl beszéltek nekünk. Holland értékek, amelyek a közös társadalmi minimumot kell hogy jelentsék mindenki számára, aki Hollandiában akar élni.

Milyen jó lenne tragédiák nélkül eljutnunk odáig nálunk is, hogy a magyar értékeket, a magyar hagyományok megbecsülését állítsuk középpontba. Legyünk büszkék magyar hagyományainkra, magyar értékeinkre, 1848-49. hõseire, amit nekünk kell továbbadnunk gyermekeinknek és unokáinknak.

Márai Sándor intelmével fejezem be: „ Szeretni és szolgálni kell a népet, amelyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s a nyelvnél és fajtánál is erõsebb kötõanyag, a közös nemzeti sors kötöz: ez a dolgunk Európában!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

2005. március 15-én

Szászfalvi László