A magyar Albert Schweitzer (interjú)
2005. január 20.A lelkipásztori munka mellett azonnal bekapcsolódott a helyi közéletbe is. 1988-ban lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, majd 1989. januárjában alapította meg az MDF Csurgói Szervezetét.
1990-ben Csurgó polgármesterévé választották, ezt a tisztséget tölthette be négyszeri újraválasztás után 2002. december 19-én történt lemondásáig.
1994-tol 1998-ig a Somogy Megyei Közgyulés képviselojeként, illetve a Somogy Megyei Közgyulés Kisebbségi és vallásügyi bizottsága elnökeként tevékenykedett. Ebben a minoségben 1995-tol 1998-ig az Alpok-Adria Munkaközösség Kisebbségek Munkacsoportját elnökölte.
1998-tól országgyulési képviseloként munkálkodott. Az elozo ciklusban az Önkormányzati és rendészeti illetve a Társadalmi szervezetek bizottságának tagja volt. E mostani parlamenti ciklusban az Országgyulés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöke és a Számvevoszéki bizottság tagja. Több egyesületnek és alapítványnak tagja.
2004 szeptembere óta független képviselõként tevékenykedik, a Nemzei Fórum képviselõi csoport alapítója.
Felesége szintén református lelkipásztor, három gyermekük született.
Csurgón most ökumenikus imahét van. Mint volt lelkész hogyan tudja segíteni ezt?
Rögtön annyit, hogy nem, mint volt lelkész, hanem most is lelkész vagyok és most is lelkésznek érzem magam. Felszentelt és megválasztott. A változás az életemben nem az, hogy nem lettem lelkész, hanem, hogy nem vagyok munkaviszonyban lelkipásztor, egyébként most is végzek lelkészi szolgálatot. Ez körülbelül olyan, mint ha egy költõ kerülne a magyar nagyméltóságú parlamentbe, akkor nyilvánvalóan senki nem tilthatja meg neki, hogy verseket írjon. Azt gondolom, hogy a lelkészi szolgálatok egy része, nagy része ilyen jellegû, úgyhogy én örömmel prédikálok, amikor csak van lehetõségem. Az ökumenikus imahétnek különösképpen azért is vagyok elkötelezettje, mert ezt én hoztam létre
Csurgón, úgyhogy egy picikét a saját gyermekemnek is tartom.
Hogyan éli meg a hitet és a lelkipásztorkodást? El tudja-e különíteni a politikától?
A hit az életünk mindennapjait meghatározó erõ és, ha az életünk mindennapjait meghatározó erõ, akkor természetesen a politikától és a politizálásomtól sem lehet elkülöníteni. De talán nem is úgy mondanám, hogy politika, mert ez már egy súlyosan megterhelt fogalom, és aki ezt a szót hallja, az egybõl pártpolitikára gondol. Én azt gondolom, talán úgy lehetne helyettesíteni, hogy közélet. Tehát, ha a hétköznapjaimat és az életemet sorsdöntõ módon is befolyásolja a hit, akkor ez azt jelenti, hogy a közéletben játszott szerepemet, cselekedeteimet, döntéseimet ugyanúgy befolyásolja, és befolyásolnia kell a hitnek.
Aztán persze, hogy lelkészként és egyszerû egyháztagként mit jelent a hit? A hit önmagában nem lelkészi monopólium, hiszen egyháztagként, gyülekezeti tagként és egyéni emberként lettem hívõvé és szólított meg Isten. Az egy másik kérdés, hogy ebben a megszólításban milyen utat mutatott vagy milyen küldetést adott számomra. Mi reformátusok, protestánsok az egyetemes papság elvét vallva, ugye azt mondjuk, hogy mindannyian lelkészek vagyunk, csak ki-ki másféle képen, másfél módon. Van aki a tanításra hívatott el, van aki a diakóniára, szeretetszolgálatra hívatott el, van aki a prófétálásra hívatott el.
Hiszem azt, hogy ez a hit az, amely nekem az egyéni életemhez, családi életemhez, gyülekezeti munkálkodásomhoz és a közéletben betöltött feladataim elvégzéséhez is valóságos életforrást jelent.
A jelenlegi kormányzás megpróbálja az egyházak közügyekbe való beleszólását kordában tartani. Mi errõl a véleménye?
Természetes, hogy egyrészt, mint egyháztag, másrészt, mint egyházi ügyekkel foglalkozó politikus is érzékeltem azt az elmúlt két hónapban felerõsödött egyházellenes kormányzati propagandát és tevékenységet, ami az én megítélésem szerint tulajdonképpen nem egyházpolitikai kérdés, hanem olyan politikai kommunikáció, amely igazából figyelem elterelési akció. Figyelem elterelés az igazi kormányzati tevékenységrõl, illetve a kormányzati tevékenység hiányáról, figyelemelterelés a mai magyar közállapotokról, az emberek életminõségének a romlásáról, az infláció és a munkanélküliség növekedésérõl, az államadóság ijesztõ mértékû megnövekedésérõl, figyelemelterelés a költségvetés összeroppanásáról. Alkotmányossági kérdéseket vet fel a dolog, hiszen olyan alkotmányos szabadságokat, olyan alkotmányos értékeket támad a kormányzati kommunikáció, mint a vallásszabadság, az emberi méltóság, az emberi szabadságjogok, véleménynyilvánítás szabadsága, szólásszabadság. Egyelõre úgy tûnik, hogy ez a huszonegyedik század elején, egy demokratikus jogállamban, az Európai Unió tagjaként lehetséges, mert a magyar társadalom mindenféle jajszó nélkül tûri.
Az egyházaknak van-e valamilyen stratégiája ezzel szemben?
Nem tudom, az egyházakat kellene megkérdezni. Én csak azt tudom mondani, hogy az egyházak azok olyan képzõdmények, hogy túlélték Hitlert és túlélték Sztálint is, túlélték a Római Birodalmat is, úgyhogy lehet próbálkozni az egyházak sárbatiprásával. Ez általában azzal szoktak járni, hogy az egyházak megerõsödnek. A keresztyénellenes és egyházellenes támadások egyébként Európában is jelen vannak. És ugye Magyarországon is megjelentek ezek a harcok egy kultúrharc formájában. Az biztos, hogy szembe kell nézni kormányzatnak, illetve a kormányzati kommunikációs csapatnak és stratégáknak azzal a kudarccal, amellyel szembe kellett már néznie annak idején sok-sok önmagáról sokat és nagyot képzelõ politikusnak, politikai hatalomnak.
Szükséges-e ilyen helyzetben az önvizsgálat, vagy rögtön szembe lehet fordulni a támadással?
Azt gondolom, hogy önvizsgálatra mindig szükség van, tehát ez természetes, hogy egy ilyen helyzetben is, de nekünk ezt nem Gyurcsány Ferenc és kormányával való összefüggésében kell vizsgálnunk, ezt mondom a mindenkori kormány összefüggésében természetesen, hanem Isten és ember dimenziójában, Isten és az én életem, az én személyes döntéseim összefüggésében kell.
Jelenleg nem MDF tagként, hanem független képviselõként dolgozik. A kizárását nem élte-e meg személyes kudarcként?
2004. szeptember elsõ napjaiban Herényi Károly, frakcióvezetõ ötünket rúgott ki a frakcióból személyes döntés alapján, természetesen teljesen törvényellenesen, házszabályellenesen, jogszabályellenesen és erkölcstelen módon. Mi bíróságra vittük a dolgot és reméljük, hogy ennek az évnek a végére a „magas bíróság” döntést fog hozni.
Ami a kérdést illeti, természetes, hogy ha az ember nem is kudarcként éli meg, mert ez nem kudarc meg siker kérdése szerintem, hanem egyáltalán az ember bensõjében, az ember lelkében föl kell dolgoznia ezeket az eseményeket. Én egy-két hétig próbáltam feldolgozni és úgy gondolom, hogy sikerült. Nyilvánvaló, hogy az embernek fájdalmas esemény volt ez az életében, hiszen én 1988-ban léptem be az MDF-be. Nem is egy pártba léptem be egyébként, hanem egy mozgalom volt annak idején, annak lettem a tagja. Utána semmit nem változtam, semmi újabb papírt nem írtam alá, azt a legelsõ belépési nyilatkozatomat töltöttem ki és kaptam az MDF-nek a tagsági könyvét, amelyet Lezsák Sándor írt annak idején alá Lakiteleken.
Azt gondolom, hogy mindannyiunkat megdöbbentõ és érdekes, hogy az a Herényi Károly, aki tulajdonképpen egy puccsal lett a frakció vezetõje, mindegyikünk személyében alapítókat rúgott ki és az a Herényi Károly, akinek nincs felsõfokú végzettsége, ötünk személyében kilenc egyetemi diplomát rúgott ki. Annak idején mi úgy gondoltuk, hogy mi hoztuk létre ezt a szervezetet és ebbõl sorra zárták ki azokat, akik fazont és tartalmat adtak neki.
Azóta idõközben megalakítottuk a Nemzeti Fórum egyesületet, és ennek szeretnénk majd a házszabály szerint mûködõ frakcióját is létrehozni. Egyébként pedig most már letisztultak a bizottsági tagsági kérdések és helyek és úgy tûnik, hogy én megmaradtam és megmaradhatok reménység szerint most már ebben a ciklusban végig az Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága elnökeként, úgyhogy éppen elég feladatot adott még a képviselõi tevékenységem mellé.
Akkor ez azt jelenti, hogy nincsen visszaút az MDF-be?
Azt hiszem, hogy nincsen. Jó lenne, hogyha az MDF-et újra MDF-fé tehetnénk. Most úgy érzem, hogy az MDF teljesen eltávolodott az eredeti értékeitõl, céljaitól, lakiteleki nyilatkozattól. Nyilvánvaló, hogy ezt csak belülrõl lehetne megváltoztatni. Mi most már kívül vagyunk, bár az MDF tagság még megmaradt nekem, mert csak a frakcióból rúgtak csak ki speciálisan engem, de ez nyílván az emberben olyan gondolatokat ébreszt, hogy a pártnak sincsen szüksége rám.
Én azt hiszem, hogy le kell számolnunk a különbözõ illúzióinkkal és egy új jövõképet kell felvázolni, ez a jövõkép egyébként nagyjából már megvan. A Nemzeti Fórum a Fidesszel együttmûködve készül a 2006-os választásokra és reménység szerint együtt fogunk indulni.
Azt az idõszakot, amikor polgármester volt Csurgón, hogyan értékelni?
Nem lenne jó, ha nekem kellene értékelnem, mert biztos, hogy teljesen elfogultan, teljesen szubjektívan látom azt a tizenkét évet. A választópolgárok azok úgy értékelték ezt, hogy tizenkét év alatt ötször választottak engem meg, mert egyszer lemondtam ugye a polgármesterségrõl, utána újraválasztottak és utána még a negyedik ciklust is megkezdtem, mert akkor megválasztottak, elsöprõ többséggel. Tehát a választópolgárok úgy gondolom, hogy folyamatosan megtiszteltek a bizalmukkal.
Amit talán tényszerûen el lehet mondani, hogy egy óriási feladat volt egy tanácsrendszer után az új önkormányzati rendszert kiépíteni a városban, és ezt szerintem sikerrel megtettük. Folyamatos pénzügyi nehézségekkel küszködtünk, de szívósan és keményen dolgoztunk a munkatársaimmal együtt. Ez egy csapatmunka volt, amelyben kiváló társaim voltak és rengeteg ellendrukker természetesen. Mi elkötelezetten, lelkesen és dinamikusan tettük a dolgunkat a városért. Majd az utókor fogja értékelni ezt vagy nem értékelni.
Rengeteg munkája mellett jut-e ideje a családjára?
Igen, ez egy jó kérdés. Amikor kirúgtak az MDF frakcióból, akkor sok mindenben számot vetettem az életemben és volt egy kis idõm elgondolkodni bizonyos dolgokon. Az volt a megdöbbentõ észrevételem, illetve megdöbbentõ tapasztalatom és élményem, hogy nincsenek véletlenek, ez sem történt véletlenül és ez sem történt Isten tudomása nélkül, mert nagyon sok lehetõséget adott arra, hogy fölfedezzem például a családomat, több idõt szánjak a gyermekeimre. Persze nagyon nehéz ez, mert folyamatos présben él az ember politikusként, egy óriási húsdarálóban, és muszáj megtalálni azokat a levegõvételi lehetõségeket, amikor egy kicsit valóban együtt tud lenni a családdal. Nem azt mondom, hogy sokkal több idõt tudok most a családommal eltölteni, de talán egy kicsit tudatosabban töltöm együtt és intenzívebbek azok az együttlétek.
Meg fogalmazna-e valamiféle hitvallást?
Ezt nagyon nehéz egy mondatban összefoglalni.
Amikor polgármester lettem, akkor Jeremiás próféta igéje volt a vezérigém, a vezérgondolatom, hogy „Fáradozzatok a városnak jóllétén, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek is”. Tulajdonképpen ez megmaradt, most már kicsit nagyobb dimenzióban is. Fáradozzatok az országnak, a nemzetnek és fáradozzatok a világnak a jólétén, mert az lesz a ti jóléteteknek az alapja is. Ez azt jelenti számomra, hogy rendkívüli módon egymásra vagyunk utalva, egymásra van utalva a Föld, a világ, az emberek és én azt gondolom, hogy nekünk az Isten egy olyan hivatást, küldetést adott, hogy ezt a tõle kapott ajándékot egymásra utaltan õrizzük meg és védjük meg. Mindig az életet kell szolgálnunk és bármennyire is sok a pusztító erõ, nekünk mindig az élet érdekében kell tennünk, és az életet kell szolgálnunk.
Nekem gyerekkorom óta Albert Schweitzer volt a példaképem. Most már felnõtt fejjel, meg ilyen tapasztalt politikusként azt szokták mondani, hogy most már nincsenek példaképek, de nekem még mindig egy kicsit Albert Schweitzer a példaképem, aki az élet tiszteletének az etikáját fogalmazta meg és dolgozta ki. Mindig fantasztikus nagy álmom volt, hogy majd egyszer én is Albert Schweitzer után megyek Afrikába, és fantasztikus dolgokat csinálok majd az emberek érdekében. No hát az Úristen nem így alakította az életemet, de ott, ahol vagyok, ott abban a hivatásban, amiben vagyok ugyanazt a feladatot adta. Azt gondolom tehát, hogy az „albert schweitzeri” az élet tiszteletének az etikája rendkívüli módon befolyásolta a gondolkodásomat és hát remélem, hogy a cselekedeteimet is.
2005. január 20.
Szászfalvi László
