[ szaszfalvi.hu ]

Miközben a francia felvilágosodás hirdetõi fennen lobogtatták az Isten tagadás zászlaját, aközben az ész istennõjének szobrait állították be a templomokba, és azt imádták. Nagyon sötét folyamat indult el akkor, és sokan ma ezt gondolják a világosság kezdetének - mondta a Demokratának Szászfalvi László egyházi kapcsolatokért is felelõs államtitkár, aki nemrég Rómában tárgyalt a magyar állam és a szentszék közötti kapcsolatokról.

- Az elmúlt két évben újra munkához látott a szentszéki-magyar vegyes bizottság, aminek a mûködése a szocialista kormányok alatt fokozatosan megszûnt. Mi a feladata ennek a bizottságnak?

Egyrészt figyelemmel kíséri a magyar állam és a katolikus egyház közötti megállapodás végrehajtását, másrészt javaslatokat tesz, hogyan lehetne a tartalmát a változó igényekhez igazítani. Ha megnézzük, mennyi jogszabály változott meg a Kormányhivatalba lépése óta és hogy mennyire más szemléletû most az ország vezetése, mint korábban, láthatjuk, hogy eljött az ideje a szerzõdés felülvizsgálatának. Gondoljunk csak az új Alaptörvényre, és a belõle következõ új egyházi törvényre, amely sarkalatos törvény, de számtalan olyan nagy rendszer átalakítása is zajlik, amelyek hatással vannak az egyház és az állam viszonyára. Most létre fog jönni egy olyan ad hoc bizottság, ami ezt szakterületenként végig tárgyalja az oktatástól az egészségügyön át a szociális ellátásokig, és a végén a szentszéki-magyar vegyes bizottság asztalára letesz egy javaslatot a kívánatos változtatásokról. Úgy gondolom, egy év alatt elvégezhetõ ez a munka.

-  A mostani római útjának mi volt a célja?

Egy konferencia megnyitása és ezzel párhuzamosan négy tárgyaláson is részt vettem, amelyeken Magyarország és a Szentszék közötti együttmûködésrõl esett szó.

- Az állam és az egyház viszonya az európai történelemben már a középkorban is kérdéses volt az invesztitúra harc idején, késõbb a francia forradalom véres eszközökkel próbálta az egyházat meggyengíteni, aztán a szocializmus tette ugyanezt, a liberalizmus pedig folytatja, csak nem olyan látványosan. Mára meglehetõsen torz viszony alakult ki, amit talán ideje lenne megváltoztatni. Szándékában áll-e a kormánynak a változtatás, és mit tud tenni ennek érdekében?

Határtalan tágasságokat nyit meg ez a kérdés. Magam nem mennék ennyire vissza az egyház és az állam kapcsolatában, de annyit had jegyezzek meg, hogy miközben a francia felvilágosodás hirdetõi fennen lobogtatták az Isten tagadás zászlaját, aközben az ész istennõjének szobrait állították be a templomokba, és azt imádták. Nagyon sötét folyamat indult el akkor, és sokan ma ezt gondolják a világosság kezdetének. Ha az elmúlt húsz év folyamatait elemezzük egy picit, akkor láthatjuk, hogy különbözõ egyházpolitikai megoldások váltották egymást. Érdekes módon, amikor nemzeti kormány vezette az országot, akkor az egyház és az állam kapcsolata jobb volt, nagyobb bizalom volt a két fél között, amikor pedig a baloldal került többségbe, elhidegült a viszony. Annyira így volt ez, hogy még számszerûen is kimutatható, hogy például az egyházi kárpótlás a szocialista kormányok idején lelassult, vagy ha az egyházi iskolák ügyét vesszük, körülbelül négymilliárd forintot nem kaptak meg néhány év alatt abból a támogatásból, ami törvény szerint járt nekik. Az elsõ Orbán- kormány idején kialakult egy nagyon jó, mondhatni, példamutató egyházpolitikai modell, amit Balog Zoltán és Semjén Zsolt hoztak létre, amelyet magyar modellnek is nevezhetünk. Ezért két évvel ezelõtt csak az volt a feladatunk, hogy az új helyzethez igazodva - hiszen egy új alkotmányos rendszert hozunk létre -, újragondoljuk a két fél kapcsolatrendszerét. Az elõzõ szocialista-liberális kormányzatok idõszakát úgy tudnám jellemezni, hogy gyakorlatilag nem volt kapcsolat az állam és az egyházak között, megszûnt a bizalom, dermedt állapot alakult ki, ezért 2010 tavaszán az volt a legfontosabb számunkra, hogy a bizalmi viszonyt helyreállítsuk. Nagyon sokat tettünk és teszünk ma is azért, hogy ez az új alap létre jöjjön, mert erre szeretnénk felépíteni egy mûködõ rendszert. Az Alaptörvényben és az új egyházi törvényben egyértelmûen megfogalmaztuk, hogy miközben elfogadjuk azt a fajta elválasztást az állam és az egyházak között, ami immár régóta fennáll, aközben egy új, teljesen más minõségû együttmûködést akarunk létrehozni. A mi egyházpolitikánknak ez a legfontosabb eleme. Ebben a helyzetben, amibe az egész magyar nemzet került, az a legfontosabb, hogy ne az állam és az egyház szétválasztásán legyen a hangsúly, hanem az együttmûködésen. Egyfajta természetes együttmûködésen gondolkodjunk, errõl beszéljünk. Megtehetnénk azt is, hogy a két fél, az önálló egyház és az önálló állam éli egymás mellett a maga életét, néha találkoznak, és ezzel kész. Azonban a XX. század történelmi tapasztalatai, és az új század iszonyatos kihívásai - gondolok az erkölcsi, társadalmi és gazdasági válságra – mind arra kell, hogy sarkalljon bennünket, hogy ne ilyen semleges egymás mellett élés legyen, hanem olyan együttmûködést hozzunk létre, amelyben mindkét félnek megvannak a feladatai, ahol ezer szállal kapcsolódunk egymáshoz, ezzel az egész magyar nemzet megújulását, fennmaradását szolgáljuk, és egy reményteljes jövõ felé segítsünk mindenkit. Az is fontos, hogy miközben elismerjük az egyházaknak azt az intézmény fenntartó szerepét és küldetését, amit évszázadok óta betöltenek a magyar nemzet történetében, és amelyet továbbra is szeretnénk támogatni, legalább ilyen fontosnak tartjuk a közösség megtartó szerepüket is. Önmagában az, hogy léteznek, és hûségesen, állhatatosan, néha csendes konoksággal, kitartással ellátják a maguk közösség fenntartó és építõ feladatát, már ez is olyan tiszteletre méltó szolgálat, amit az államnak el kell ismernie, és segítenie kell. Az egyházra az államnak úgy kell tekintenie, mint a nemzet megmaradása és megújulása szempontjából legfontosabb erõforrásra.

- Nem érzi úgy, mintha az egyház és az állam elválasztása mára kissé el lenne túlozva?

Azt szoktam mondani, hogy az állam és az egyház elválasztását el lehet fogadni, de a társadalom és az egyház elválasztása elképzelhetetlen. Az egyházak, bármilyen elnyomás, bármilyen diktatúra volt, továbbra is végezték a maguk munkáját a legnehezebb körülmények között is. Természetesen az egyház is emberekbõl áll, akadtak köztük olyanok, akik elgyengültek, de maga az intézmény, annak közösségei mindig is igyekezett betölteni a küldetését. Az elmúlt két évben ezt a szolgálatot igyekeztünk újra gondolni, úgy az intézményekben, mint a kis közösségekben. Hiszen éppen az egyházak kis közösségeiben tevékenykedik a legtöbb önkéntes segítõ, akik kitartóan, és észrevétlenül végzik a dolgukat, segítik az elesetteket, az idõseket, a gyermekeket, és sohasem kerülnek az újságok címlapjára. A feladatunk most az, hogy ezt a segítõ erõt próbáljuk meg az új kihívásoknak megfelelõen az átalakuló rendszerekbe beilleszteni. Megjegyezném, hogy a múlt évben az egyházi iskolák és szociális intézmények egyenlõ állami támogatását helyreállítottuk, és abból a hiányzó négy milliárdból, amit már említettem a beszélgetés elején, eddig kétmilliárdot már vissza tudtunk adni, és igyekszünk a többit is, ahogy a lehetõségeink engedik. Egy picit már tudtuk emelni az ötezer léleknél kevesebbet számláló településeken szolgáló egyházi személyek jövedelempótló támogatását, amit nagyon fontosnak tartok, mert ezzel minden kis közösségben ott maradhatnak azok a papok, lelkészek, akik az emberek lelki gondozását végzik, hogy a legkisebb településen, a legkisebb közösségben is megmaradjon a remény. A remény éltetését kell legjobban segítenünk, mert ez a jövõ alapja. Elindítottunk öt új programot az elmúlt esztendõben több mint két milliárd forintos összegben, amelyekkel a társadalom számára fontos egyházi aktivitást és kezdeményezéseket támogatjuk az egész Kápát- medence területén. Meglévõ épületek felújítását, újak építését, kulturális tevékenységet, oktatási, ifjúsági munkát, egyházi szórványok megmaradását, és a karitatív tevékenységet, összesen hétszázötven esetben segítettünk a tavalyi év során. Ez egész komoly elõrelépés a korábban teljesen megszûnt támogatási rendszerhez képest. Ezek a kezdeményezések mind olyanok, amelyek kisugároznak a saját környezetükben, hiszen az egyházak hitéletébõl következõ társadalmi küldetés betöltését jelentik, ezért úgy tekintünk rájuk, mint amelyek a nemzet lelki állapotának javítását, megerõsítését szolgálják.

- A köznevelési törvényben szó van az etika, mint tantárgy kötelezõvé tételérõl, ami helyett a hit és erkölcs tárgyat is lehet majd választani. Ezzel a hittan oktatás az iskolai tananyag részévé válik. Hol tart ennek a tárgynak a bevezetése?

Még nagyon az elején vagyunk, az egyházi szakértõkkel már elkezdõdtek az egyeztetések, és jól is haladnak. 2013. szeptember 1-tõl lesz választható a hittan fölmenõ rendszerben, hiszen érthetõ okokból egyszerre minden évfolyamon nem lehet elindítani az oktatását. A Nemzeti Alaptantervben is ki kell dolgozni a szakmai hátterét, feltétel rendszerét, már dolgoznak rajta a szakértõk. Az egyházaknak is fontos, hogy milyen jövõt tervezhetnek maguknak, nekik is fel kell készülniük a maguk felsõoktatási intézményeiben, hogy amikor az iskolákban becsöngetnek, kiválóan felkészült hitoktatók léphessenek be az osztálytermekbe a gyerekek elé. Úgy tûnik, lesz olyan uniós forrás, amelybõl ezeknek az oktatóknak a képzését, átképzését meg lehet oldani. Természetesen a gyülekezeteken belül folyó hit- és erkölcstan oktatást is tovább folytatják majd az egyházak, nekünk ezt is nagyon fontos támogatni, hiszen ott gyermekek, családok alakulnak, nõnek lélekben. Reméljük, hogy a következõ év õszétõl, ez már kiszámíthatóan, jól mûködõ rendszer lesz.

- Mire az interjú végéhez értünk, kaptuk a hírt, hogy Államtitkár Úr más fontos kormányfeladatra kap felkérést az Emberi Erõforrások Minisztériumában. Milyen érzésekkel búcsúzik, és milyen gondolatokkal kezdi szolgálatát az új munkaterületen?

A fentebb elmondottak tényszerûen tükrözik mind az elmúlt két évben elvégzett munkát, mind pedig a mögötte lévõ politikai, kormányzati megfontolásokat. A ciklus második felében, már nem a radikális változtatás, átalakítás lesz a jellemzõ, hanem a konszolidáció. Ez a konszolidáció azonban nem légüres térben, hanem az imént vázolt megújított alapokon fog végbemenni. Hiszem, hogy a személyesen és a munkatársaim által elvégzettek jó alapot biztosítanak a folytatáshoz, amely bizonyára új elemeket is fog hordozni, de ugyanazt az egyházpolitikát fogja megvalósítani. Õszintén remélem, hogy a ciklus végén egy négyéves koherens egyházpolitikát mondhatunk magunkénak, amely a 21. századnak megfelelõ, az új Alaptörvénnyel, az új egyházi törvénnyel és a többi sarkalatos törvénnyel harmonizálva, továbbá az egyházakkal hatékony együttmûködés szolgálja az egész magyar társadalmat, sõt határokat átívelve szolgálja az egész magyar nemzetet.

Jó lelkiismerettel tekintek az elmúlt két évben elvégzett hatalmas munkára és örülök, hogy ezalatt nem egy budapesti "irodakukacként" ismerhettek meg az egyházi közösségek, hanem olyan emberként, olyan politikusként, aki a hús-vér emberekkel és közösségekkel élõ kapcsolatot és párbeszédet tartott fenn.

Az új munkaterületem most van kibontakozóban. Az emberi erõforrások szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és spirituális dimenziói szorosan összetartoznak az új minisztériumban.  Örülök annak, hogy ennek a nagy területnek egy másig szegmensében szolgálhatom tovább hazámat és nemzetemet. Erre Isten elõtti felelõsséggel és a legjobb szívvel kötelezem el magam."