[ szaszfalvi.hu ]

Hadik Magda hazatért. A magyar szobrászat jeles képviselõje, Csurgó díszpolgára visszaadta lelkét teremtõjének.

Búcsúzni jöttünk, nem méltatni – azt majd megteszi az utókor és a mûvészettörténet. Csak felemlegetni és láttatni valamit abból a sok-sok aranyszálból, ami hozzánk kötötte Õt és minket Õhozzá.

A Gondviselés különös kegyelme hosszúra nyújtotta áldott életét. Élete a 20. századot átélt élet volt: annak minden borzalmával, kihívásával és kérdésével!

Gyermekéveit mélyen áthatja magyarságunk 20. századi legnagyobb traumája, az igazságtalan trianoni döntés. Ezidõtájt magyar tisztviselõk ezrei kényszerültek elhagyni szülõ- földjüket. Így vette a vándorbotot édesapja az ópécskei állomás-fõnök, hogy aztán családjával Makón telepedjenek meg, ahol aztán Hadik Magda a gimnáziumot végezte.

Élete következõ állomása Csurgó volt, hol férje Bódi Ferenc a Református Gimnáziumban kapott történelem tanári állást. A csurgói évek emléke végigkísérte egész életét.
Itt kezdõdött mûvészi pályája, itt csodálkozik rá a természet isteni csodájára. Visszaemlékezésében így ír Csurgóról: „Egyszóval semmi dolgom nem volt, csak öröm és a boldogság. A férjem azonnal mutatni akarta Csurgót, megcsodálta a gesztenyefasornak szinte a templomszerû összehajlását… Csodáltam ezt a hangulatot, azokat a gyönyörû fákat, mind-mind a múltról beszélt. Csak a madarak csicsergése volt a jelen.”

Itt Csurgón mintázta elsõ agyag-szobrait és élete alkonyán, adományaként, itt lelt otthonra sok szép munkája gazdagítva városunk gyûjteményét.
1952-ben diplomázott a Képzõ-mûvészeti Fõiskolán. Pátzay Pál, Barcsai Jenõ és Ferenczy Béni tanítványára nehéz idõk következtek.

A szocialista realizmus korszakában nem találta a helyét, így saját örömére dolgozott. Készített portrékat, érmeket, kõ, bronz, fa és kisplasztikákat.

Nem megfelelni akart az aktuális politikai igényeknek, hanem alkotni, teremteni, gondolkodni, tenni és tenni a nihil, a semmi vallása ellen.

Ady Endrét idézem ide, akinek portréját készítette és ajándékozta Gimnáziuma számára:

„ A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S, hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
Igenis: kell a bátor lobbanás
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
Hogy minden vannál mindig jobb a
más.
Gyújtsuk ki jól a szíveinket:
Csak azért se gyõzhet a Mindegy.”

(Ady E.: A Mindegy átka 1913.)

Alkotásaiban tükrözõdik a keresztény ember kiegyensúlyozott perszonalista szemlélete. Szobrai témái az élet nagy kérdései!

„Alkotói világának középpontjában az ember áll, róla beszél minden mûvében: örömök és szenvedések, boldogság és elhagyatottság, vidámság és szomorúság formálódik képpé a mûvekben. A tánc mellett a gyász, a magány mellett a szerelem egyaránt témája szobrainak” – írja Dr. Dávid Katalin az egyik katalógusának bevezetõjében.

Sokat dolgozott alkotótáborokban, mûvésztelepeken. Kifinomult, gazdag belsõvilágot tükrözõ köztéri szobrokkal örvendeztette meg városainkat. Emléket állított Káplár Miklósnak, az Alföld festõjének Hajdúböszörményben, Petõfinek Tiszalucon, de készített szobrot Kirgíziában, Makón, Budapesten, Szombathelyen, Nyíregyházán, hogy csak néhányat említsek.
Nekünk csurgóiaknak persze a legkedvesebbek a csurgói szobrai és a Nagyváthy emlékmûve és az általa adományozott sok-sok mûvészi alkotás!

Nem lehetett véletlen, hogy megismerhettem Hadik Magda mûvésznõt. Két település lelkisége és szellemisége is összeköt Vele. Makó és Csurgó! Makói gyermekévek és olthatatlan szerelem Csurgó városával.

Feledhetetlenek voltak csurgói kiállításai, szoboravatói, polgármesterként a Vele való találkozásaim, beszélgetéseink!

De itt a Nemzeti Sírkertben is itthon voltak. Férje Bódi Ferenc idehozta diákjait történelemóráin. Hadik Magda pedig évekig idejárt dolgozni, restaurálta a mûemlék sírköveket.
A tanár úr diákjainak itt magyarázta a magyar történelmet, a hitves, a mûvész pedig itt szépítette a történelmi emlékeinket.

Immár mindketten itt pihennek, ide tértek meg a Nemzeti Panteonban, ahová a csurgóiak, az öregdiákok jöhetnek elzarándokolni, fejet hajtani, emlékezni, megpihenni, sõt megújulni.

Csurgó városa: a csurgói polgárok, öregdiákok, a régi és mai képviselõtestületek, a régi és mai polgármester búcsúzik díszpolgárától. Búcsúzzunk annak a költõnek – Juhász Gyulának – soraival, akinek arcmása volt az elsõ alkotása városunkban:
„Egy hangszer voltam az Isten
kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De Fölöttem égnek a csillagok.”

Búcsúzunk az Isteni hangszertõl, de nem elhagyatottsággal, nem az enyészet szörnyû nihillista perspektívátlanságával, hanem abban a bizonyos reménységben, hogy Fölötte égnek a csillagok.
Az örök élet, a feltámadás, a boldog újratalálkozás, az el nem múló Isteni szeretet csillagai!

Nyugodjék békében!

2004. május 24.