[ szaszfalvi.hu ]

Jó napot kívánok, tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit. Köszöntöm a Tisztelt Kongresszust, köszönöm a szavazatokban kifejezett bizalmat. Röviden csak annyit szeretnék válaszolni rá, hogy számíthattok rám a következõ három hétben, közösen meg fogjuk csinálni, és utána a káposzta torzsájára a leveket vissza fogjuk hajtogatni, úgy ahogyan a nemzet gyógyulása érdekében azt Mikola István javasolta.

Kedves Barátaim! Mint nemzetközi vendégeink közül a néppárt elnöke, Martens elnök úr mondotta, ez az elsõ tavaszi nap. De ez olyan nap is - március 19-ét írunk -, amely emlékeztet bennünket, közélettel foglalkozó embereket a felelõsségünkre. Ezen a napon foglalták el Magyarországot Hitler csapatai, és ez a nap ezért bennünket mindig a magyarság XX. századi Golgotájára emlékeztet, és felhívja a figyelmet, milyen felelõsséggel tartozunk nemcsak magunkért, hanem mindenkiért, minden magyarért, aki ma nincs itt ebben a teremben, értük is.

Engedjék meg, hogy külön meghatottsággal és tisztelettel köszöntsem Dalma asszonyt, aki itt van körünkben, Mádl Ferenc elnök úr feleségét - köszönjük, hogy eljött. Köszöntöm Szabad György tanár urat, a rendszerváltás egyik hõsét, aki itt van velünk, a Ház elsõ elnökét. Valahol itt kell lennie Tõkés Lászlónak is, Isten hozta, köszönjük, hogy velünk van. És tisztelettel köszöntöm minden kedves vendégünket, és a kongresszus minden küldöttét.

Mielõtt mondandómba vágnék, engedjék meg, hogy megköszönjem elõljáróban azt a szeretetet, támogatást, törõdést, amelyet az elmúlt esztendõkben, nemcsak az utolsó négy évben, de a megelõzõ 16-20 esztendõben is kaptam tõletek. Köszönöm azt a bizalmat, amellyel lassan már másfél-két évtizede kitüntettek engem, és társnak fogadtok el az elõttünk álló küzdelmekben.

A tisztem ma az, hogy összefoglalóan is bemutassam a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség programját. Ez a program itt van a kezemben, címe "Hajrá Magyarország! A cselekvõ nemzet programja". Mostantól az interneten is olvasható, rövidített, lényegi kivonatát pedig reményeim szerint minden küldött kézhez vehette.

Kedves Barátaim, milyen választ kaphatnánk, ha megkérdeznénk irodalmi és tudományos szaktekintélyeket, hogy ismernek-e olyan könyvet, amelynek 3 millió 200 ezer szerzõje van? Bizonyára mindenkitõl azt a választ kapnánk, hogy ilyen könyvrõl nem tudnak, ilyen könyv nem létezik. Most, mi, itt ezen a mai délutánon ünnepélyesen kijelenthetjük, hogy van ilyen könyv, ha eddig nem is volt, most már létezik. Létezik olyan könyv, amit 3 millió 200 ezer ember ír. Az a könyv, amelyet kezemben tartok, és ma leteszünk az ország asztalára: 3 millió 200 ezer ember mûve, beleértve titeket is. Kedves Barátaim, ez a mi közös mûvünk, amit 3 millió 200 ezren írtunk, szerkesztettünk, alkottunk az elmúlt három esztendõ alatt.

Gondoljatok csak bele, mi mindent rejthet egy ilyen különleges irat. A mondatok és a programpontok mögött mennyi ember története, személyes kudarca, fájdalmai, csalódásai és persze örömei, reményei is ott rejtõznek. A rendszerváltás után 16 év minden megpróbáltatása, küszködve kiizzadt minden sikere.

Gondoljatok bele, micsoda erõ feszül a szavak és a mondatok mögött! Vajon mire képes egy könyv, amit több mint 3 millióan írtak... Vajon képes-e egy ilyen könyv új korszakot nyitni egy nemzet történetében, vajon képes-e 3 millió 200 ezer ember akarata megváltoztatni egy országot?

Idézzük fel röviden, hogyan is született ez a könyv.

Négy évvel ezelõtt egy fájdalmas és fogas kérdéssel kellett mindannyiunknak szembenéznünk. Hosszú évek óta dolgoztunk már együtt, volt részünk napfényben és zimankóban, de összességében sikeresnek érezhettük közös munkánkat. Hiszen mégiscsak felszámoltuk a kommunista egypártrendszert, hazaszármaztattuk az oroszokat, a világra segítettük az alkotmányos demokráciát, és sikerült leraknunk a Polgári Magyarország alapjait.

Négy évvel ezelõtt mégis szembesülnünk kellett azzal, hogy nem kerülhetünk meg egy kérdést. A kérdés így hangzott: miért nem folytathattuk a polgári Magyarország építését? Szellemi és lelki természetû válaszokat az elõttünk szólóktól már kaphattunk. Én egy politikai választ szeretnék nektek adni.

Úgy látom, hogy az agyunkat és a szívünket teljesen bekebelezõ kormányzati munka mellett, az ellenfeleink felõl érkezõ mérges nyilak elõli hajladozások közepette nem vettük észre, hogy a politika mérföldekre sodródott az emberektõl. A rendszerváltoztatás kezdeti lendülete kifulladt, erkölcsi tartalékai kimerültek, és az Országgyûlés képviselõivel egyetemben a kormány - minden derék erõfeszítésével és hibájával együtt - messze az emberek feje fölé emelkedett. Nem vettük észre, hogy az emberek nem érzik magukénak sem a politikai, sem a gazdasági rendszert, amelyben élniük kell. Nap mint nap úgy érzik, az állam, a piacgazdaság és a politika nem szolidáris velük, és ezért egyre inkább csak eltûrték azt a rendszert, amelyet 17, 16 esztendõ alatt felépítettünk. A demokráciai intézményei változatlanul zakatolnak, a demokrácia lelke azonban ismeretlen helyre távozott. Talán a szívekbe húzódott vissza, és ott vár reménykedve.

Kedves barátaim, mindezt észre kellett volna vennünk. Magyarázatunk lehet, de mentségünk nem. Az sem mentség, hogy a szocialista, szabaddemokrata kormány négy éve alatt a helyzet csak tovább súlyosbodott.

Ám minden rosszban van valami jó. Az elszánt ember még a kudarcai és az ellenfelei is útjára segítik. Ha visszagondoltok a mögöttünk hagyott négy évre, mi arra tettünk fel az életünkbõl négy évet, hogy megújítsuk, felfrissítsük, ismét szilárd lelki és szellemi alapokra helyezzük a magyar demokráciát. A parlamentet, sõt az egész magyar közéletet kellett visszavinnünk az emberek közé. Új kapcsolatot kezdtünk építeni az emberekkel, és a közéletet visszagyökereztettük a mindennapi életbe. Vannak, akik ezt nem tudják, vagy nem akarják megérteni, õk populizmust emlegetnek, pedig csak az európai, a nyugat-európai demokráciával találták szembe magukat. Ti is tudjátok, négy éven át próbáltak letéríteni bennünket errõl az útról, négy éven keresztül próbáltak, próbálták távol tartani az embereket a demokráciától. Idézem: "a politika helye a parlamentben van". Mintha a 80-as évek antidemokratikus, egypárti szólamait hallottuk volna újra. Megfigyeltem, mindig idegesek lesznek, ha az emberek is részt kérnek a politikai közéletbõl. De mi jártuk a magunk útját, létrehoztuk a szövetséget, hogy karnyújtásnyira legyünk az emberektõl, õk támaszkodhassanak ránk, s mi is támaszkodhassunk rájuk. Majd következett a nemzeti petíció, amelynek során 1 millió 600 ezren nyilvánítottak véleményt Magyarország jövõjérõl úgy, ahogy addig soha. Pártszimpátiától függetlenül, összefogva egy közös cél érdekében. Ez az összefogás vezette a szövetséget elsöprõ sikerhez az elsõ európai parlamenti választásokon. Ennek a példa nélküli magyar összefogásnak az erejét az is bizonyította, hogy a Medgyessy-kormány megpróbálta mindezt semmibe venni, és ahogy kell, bele is bukott. Innen már egyre tisztábban látszott, hogy jó úton járunk. Látszott, hogy ezen az úton kell tovább mennünk. Jöttek az országértékelõ beszélgetések, és kiderült, hogy az emberek bele akarnak szólni a közéletbe. Igenis van mondanivalójuk! Ekkor világossá vált számunkra, hogy a következõ kormány programjának megalkotásánál is ezt az utat kell járnunk, abból sem hagyhatjuk ki az embereket. Ezért azt mondtuk - talán még emlékeztek rá -, hogy 2005 legyen a konzultáció éve. És elindítottuk a Nemzeti Konzultációt, a Gazdasági Konzultációt, a faluparlamentet, az Új Budapest Fórumot és a határon túli magyarokkal folytatott konzultációkat. Tavaly májusban arról is megkérdeztük õket, elsõ ízben hazánk történetében, hogy kit látnának szívesen köztársasági elnökként, és valóban az a jelölt lett a köztársaság elnöke, akire az emberek a legtöbb szavazatot adták.

Tisztelt Kongresszus! A konzultáció évében közel kétmillió emberrel kerültünk közvetlen kapcsolatba, aki valamilyen formában elmondta, kifejezte véleményét a múltról, az egész rendszerváltoztatásról, a jelenrõl, és megfogalmazta javaslatait, elvárásait saját jövõjével kapcsolatban. Egyre tisztult a kép, ahogy egy kõbõl lassanként elõbújik a benne rejlõ alak, a szobor, ahogy az elõhívó tálban a fehér papíron lassan megjelenik a fénykép. Idén tavasszal már csak egyetlen feladat maradt. Az ország-építõ beszélgetések során még egyszer végiggondolni, utoljára áttekinteni az egyes fejezeteket, most már csak a jövõre és a megoldásokra összpontosítva. Ez az utolsó szakasz a múlt hét végén lezárult, és megszületett a mû, a világ elsõ könyve, amit 3 millió 200 ezer ember írt. Egy nemzet tapasztalata, egy egész nemzet tapasztalata és bölcsessége sûrûsödött össze ebben a lenyûgözõ könyvben, amelyet a jövõrõl írtunk. Több mint 3 ezer oldal, több mint félmillió kitöltött kérdõív, több mint 300 szakértõ, aki rendszerezte, elemezte és a kormányzati munka nyelvére fordította azt, amit az emberek elmondtak. És a munka végig, a teljes nyilvánosság elõtt zajlott, õszintén, komolyan, ahogy egy ilyen, a demokráciát megújítani akaró hatalmas vállalkozáshoz illik. Külön köszönettel tartozunk azoknak a baloldali embereknek, akik nem fordultak el, nem zárták magukra az ajtót, és azoknak a baloldali szakértõknek is, akik vállalva a gyanakvást és az értetlenséget, részt vettek a nyílt vitákban. Személyesen is köszönetet mondok mind a 3 millió 200 ezer közremûködõnek, társszerzõnek. Büszke vagyok, hogy szervezhettem, hogy összefoghattam ezt a példátlan nemzeti vállalkozást, büszke vagyok arra, hogy több mint 3 millió ember megtisztelt azzal, hogy elfogadott munkatársának. Büszke vagyok arra, hogy minden más politikusnál nagyságrenddel több emberrel találkozhattam a mögöttünk hagyott négy esztendõben!

Engedjétek meg, hogy néhány szót szóljak a múlt leckéjérõl is. Amikor az ember a jövõrõl ír, akkor a múlt dolgozik benne. Felbukkannak régi arcok, emlékek, érzések törnek felszínre, képek, hangok, hangulatok, szavak és mondatok bújnak elõ az ember homályos emlékezetének sarkaiból. Nem szabad megijednünk tõlük, bátran szembe kell néznünk velük. Csak az õszinte szembenézés segít hozzá, hogy jól érthessük meg önmagunkat, és ez így áll nemcsak a mi személyes életünkben, de egy nemzet esetében is. A jövõ tervezéséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk önmagunkkal. Ezért értékesek a múlt leckéi.

A múlt leckéje, hogy vannak hibák, amelyeket nem szabad újra elkövetnünk. Az egyik ilyen hiba éppen e könyv születésébõl érthetõ meg igazán. A jövõrõl, egy ország jövõjérõl nem érdemes és nem is lehet egyedül könyvet írni. Egy ország jövõje, egy ország programja nem lehet egyetlen ember magánprogramja.

Kedves barátaim, az egész ország másfél éve azt figyeli, hogy egyik honfitársunk keresi önmagát. Keresi a helyét a világban. Néha fiatal próbál lenni, néha idõs. Néha szegény, néha gazdag. Néha üzletember, néha politikus. Néha szociáldemokrata, néha liberális. Néha nyájas, néha goromba. Olykor lépeget, máskor elbotlik. Aztán bocsánatot kér, majd táncra pendül, néha lát valamit, néha hisz valamit, néha akar valamit. Egy ember, egy mûsor, egy szavazat.

Meggyõzõdésem, kedves Barátaim - egyetértve Eperjes Károllyal -, hogy a honfitársunk segítségre szorul, és nekünk segíteni is kell, hogy megtalálja önmagát, és helyét a világban. De azért ez mégsem lehet egy egész ország négyéves programja.

A mi dolgunk az, hogy Magyarország helyét találjuk meg a XXI. Században. A múlt elsõ leckéje tehát az, hogy egy ország számára a jövõ könyvét az egész nemzetnek közösen kell megírnia. Hiszen egy ilyen könyv nem egy emberrõl szól, hanem egy közösségrõl, egy nemzetrõl. 3,200 ezren írtuk, de 15 millió magyar emberrõl szól. Ez a könyv tehát nem egyetlen ember magánprogramja, sõt, nem is egy csoport, nem is egy politikai párt programja, hanem az egész nemzet egyesítõ programja, amely vállalja minden magyar gondját és baját.

Megtanultuk - ez is a múlt leckéje -, hogy a magánprogramok sohasem többek ígéretlistáknál. A múlt azonban arra is megtanít bennünket, ha halljuk az emberek szavát, hogy az ígérgetések kora egyszer- és mindenkorra lejárt.

Az emberek torkig vannak a politikusok ígérgetéseivel. Bevált megoldásokat várnak. Egy demokratikus nemzet programja - mint amilyen a miénk - valójában szerzõdéskötés. Az emberek megállapodást kötnek egymással, és az általuk megválasztott képviselõkkel, a politikusokkal. Kedves Barátaim! Ne féljünk kimondani: a demokratikus politika értelme és célja jobb életet teremteni az embereknek.

Azt is megtanultuk a múltból, hogy vannak dolgok, vannak jó dolgok is, amelyeken nem kell, nem szabad változtatni. Vannak értékeink, amelyeket meg kell õriznünk, meg kell védenünk, amelyekért ki kell állnunk. És mindig vannak olyan eredményeink, amiket érdemes továbbvinni. Függetlenül attól, hogy melyik korszakhoz, melyik politikához, milyen rendszerhez, vagy éppen párthoz kötõdnek.

Hiszen az elmúlt 16 év alatt is számos sikert értünk el, számos nagy dolgot vittünk végbe közösen. Minden korban, minden rendszerben vannak országépítõ emberek, akik újjáépítenek, jobbítanak, szebbé teszik az életet maguk körül. Amit õk építenek, amit õk elérnek és elõteremtenek, azt érdemes megbecsülni, érdemes védeni, és érdemes folytatni.

A múlt harmadik nagy leckéje, ami talán most, itt, ezen a délutánon a legfontosabb számunkra, hogy ami rossz, azon nagyon határozottan változtatnunk kell. Mindenekelõtt a szemléleten, amely kifogásokat keres, és csak nemekre épül. Nemekbõl nem lehet sem jövõt, sem országot építeni. Sok száz javaslatot dolgoztunk ki és terjesztettünk az Országgyûlés elé Áder János vezetésével az elmúlt négy év alatt. Ebbõl a Kormányoldal jószerivel semmit sem fogadott el. A jelenlegi kormányfõ szinte minden javaslatunkra nemet mondott. Azért nem olcsóbb ma 10%-kal az elektromos áram, azért nem valósult meg a járulékcsökkentés, az otthonteremtés költségeinek jelentõs mérséklése azért maradt el, azért nincs garanciatörvény, azért nõ tovább a gáz és a gyógyszerek ára, mert a jelenlegi miniszterelnök minden javaslatunkra nemmel válaszolt. Nemet mondott a gázár csökkentésére, a gyógyszer árcsökkentésére, a villany árcsökkentésére, az otthonteremtésre, a gyermekek utáni adókedvezményre, a munkahelyi garanciára, a 14. havi nyugdíjra, a kórházak védelmére, és nemet mondott a határon túli magyarokra is.

Hiába, kedves barátaim, nehéz a szocialisták észjárását követni. Olyan az, mintha az ember cselekményt keresne a paradicsomlevesben csak azért, mert betûtészta van benne.

Nos, kedves barátaim, ezen a szemléleten, ezen a gondolkodásmódon és észjáráson bizony mielõbb változtatnunk kell. Egyszemélyes magánkormány helyett nemzeti kormányra van szükségünk, amely a magyarok szemével nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, és magyar szívvel érez. Nem mehetünk vissza a múltba, nem fordulhatunk vissza a '80-as évek felé, pedig most afelé tartunk. Nem szabadna visszamennünk az ország eladósodásának dicstelen korszakába.

Az eladósodást inkább meg kellene fékeznünk. A XX. század helyett a XXI. század felé kell indulnunk, és a csõddel fenyegetõ hitelgazdaság helyett szolidáris gazdaságra van szükségünk, amely az emberbe és az emberi munkába fektet be elsõsorban.

A nemzeti vagyon kiárusítása, elpazarlása, a jövõ felélése helyett a nemzeti vagyon megõrzését és felelõs gondozását kell megvalósítanunk. Meg kell fékeznünk a munkanélküliséget: olyan adó- és járulékrendszerre van szükség, amely támogatja, ösztönzi a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést. Olyan politikára, amely nem szolgáltatja ki a magyar vállalkozásokat a nemzetközi piacgazdaság változó érdekeinek. Nemzetközi érdekek helyett a magyar érdekeket kell érvényesítenünk! Kiszolgáltatottság helyett a saját lábunkra kell állnunk, fogyó nemzet helyett gyarapodó nemzetté kell válnunk, és gyarapodó nemzetté is válhatunk, ha összefogunk és nem hisszük el, hogy a mi hazánk megosztott. Ha nem hagyjuk többé, hogy szembefordítsanak bennünket egymással. Ha ezt nem hagyjuk, akkor határokon belül és határokon túl ismét gyarapodó nemzetté válhat a magyar.

Nem szabad elhinnünk, hogy ma Magyarországon megosztottság uralkodik. A 3,200 ezer szerzõ által írt könyvnek az a fontos tanulsága, hogy aki meghallgatja az embereket, megértheti, hogy a magyarok valójában nem megosztottak. Mi felkerestük és meghallgattuk õket, és kiderült számunkra, hogy a magyar nemzet valójában nem megosztott, és nem is kell, hogy az legyen, mert az emberek mindenhol ugyanarra vágynak. Sikerre és szolidaritásra, munkára, otthonra és családra.

A választási csatazaj közben sem szabad elfelejtenünk, hogy a politika elsõsorban nem harc, nem elvek, nem érdekek, pártok harca. Mert ha csak az, akkor több kárt okoz, mint hasznot hajt.

A politika a közös ügyek intézése. Munka és összefogás. Cselekvés és együttmûködés, siker és szolidaritás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves kongresszusi küldöttek! Az is egyre világosabban kibontakozik Európa szerte, egyre világosabban látható Észak- és Dél-Európában, hogy a XXI. század ismét a nemzetek százada lesz kontinensünkön. A nemzetek százada lesz, mert a globalizáció kihívásaira csak az erõs és összetartó nemzetek tudnak jó válaszokat adni. Csak az erõs nemzetek képesek megszelídíteni és vitorlájukba fogni a globalizáció határok nélkül száguldó vad energiáit, hogy aztán ezek az energiák a nemzet, az ország felemelkedését szolgálják. Éppen ezért hiszek abban, hogy a magyar nemzetnek van jövõje.

Hogy ez megvalósuljon, Magyarországon a kormányzásnak meg kell változnia. Elõször is a luxuskormányzásnak, igen, a luxuskormányzásnak véget kell vetni! A politikusoknak osztozniuk kell saját népük sorsával. Nem magasodhatnak kiváltságos kasztként az emberek feje fölé. Osztozniuk kell az emberek sorsában és a magyar emberek ma nem luxusban élnek.

Véget vetünk annak, hogy a kormányzat luxuskiadásokra költi az adófizetõk pénzét. Véget vetünk a sok tízmilliós végkielégítéseknek és jutalmaknak. Véget vetünk annak, hogy a kelleténél nagyobb állami apparátust mûködtetnek. A magyar szolidaritás ugyanis azt jelenti, azt is jelenti, hogy a kormány csak akkor és annyira sikeres, amennyire az emberek is sikeresek. Csak annyit engedhet meg magának, amennyit az emberek, amennyit az ország is megengedhet magának. Vagyis, kedves Barátaim, vissza kell állítani a kormány felelõsségét.

A költségvetés adatainak meghamisítása, amely aztán tönkreteszi hazánkat, nem maradhat következmények nélkül. Mondjuk ki: a mi programunkban az szerepel, hogy ha a költségvetés túllépi az országgyûlés adta kereteket, akkor a minisztereknek és a miniszterelnöknek bizony fizetniük kell!

Fizetéscsökkenéssel kell fizetniük, ha ezt a hibát elkövetik. A képviselõk és a kormánytagok esetében nem lesz elegendõ a szokásos vagyonnyilatkozat, az éves adóbevallását is mindenkinek nyilvánosságra kell hoznia, hogy ismét lehessen felelõs kormánya Magyarországnak. Tudom, Károly nem erre gondoltál, de ez is az alapokat érinti.

Olyan kormány kell, amely a legelszántabban védi a magyarokat, a magyar érdekeket, és minden erejével harcol majd minden lehetséges EU-s támogatásért. Megtanultuk, hogy az EU a cselekvõ nemzeteket támogatja, a beletörõdõ és passzív nemzeteket nem.

A magyar szolidaritás arra is figyelmeztet, hogy a nemzet programját csak úgy lehet eredményesen véghezvinni, ahogy elkészítettük az emberekkel együtt, vagyis folyamatos konzultációkkal. Éppen ezért a konzultációkat folytatni kell és folytatni is fogjuk. Minden esztendõben a közvetlen kapcsolatokat kormányzati pozícióból is erõsítenünk és szélesítenünk kell, mert csak így születhet meg az új politika. Én csak egyetlen ígéretet teszek, azt az egyetlen ígéretet, hogy mi folytatni fogjuk az emberekkel való párbeszédet, folytatni fogjuk a megkérdezésüket, és csak velük együtt közösen hajtjuk majd végre a cselekvõ nemzet programját.

Kedves Barátaim! Milyen út vezet a magyar sikerhez és a magyar szolidaritáshoz? Emlékezzetek, egyik nagy közös sikerünk volt 1998-2002 között a Széchenyi Terv.

Nehéz lenne most felsorolni, mi minden épült e program keretében, hány munkahely létesült, hány vállalkozás nõtte ki magát, hány család élete vált biztonságosabbá. A magyar sikerhez vezetõ utat úgy hívják: új Széchenyi terv. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar gazdaság kulcsa a munka. Magyarország nem építhet másra, csak a munkára.

Ezért az új Széchenyi Terv középpontjában is a vállalkozások megerõsítése, támogatása, vagyis a munkahely teremtés áll. Ennek a módja nem ismeretlen elõttünk, a vállalkozások terheinek csökkentése, a kisvállalkozások támogatása már kipróbált módszer, amit alkalmazunk. És ezúttal jelentõs EU-s forrásokat is bevethetünk e célra, aminek korábban, az elõzõ négy évben nem volt meg a lehetõsége.

A magyar nemzet gazdasági adatai ma a legrosszabbak az EU-ban. Errõl a 8-10 százalékos ikerdeficit hiány beszél. Magyarország gazdasági növekedése ma a legrosszabb a közép-európai régióban. Az eladósodás folyamatosan nõ, nõ a munkanélküliség. 2006-ban száz forint új érték elõállításához a magyar gazdaságnak százötven forint hitelt kellett felvennie. Ez az út járhatatlan, ez a folyamat fenntarthatatlan.

Ebben a ciklusban, mármint az elõttünk álló ciklusban, 2006 és 2010 között egyszerre kell a mi programunknak változást elérni az egyensúlyban, az eladósodás területén, a növekedés és a foglalkoztatás világában is. Meggyõzõdésem, hogy erre képesek is vagyunk.

Az új Széchenyi Terv egy esztendõ alatt stabilizálja a magyar gazdaságot, és helyreállítja a mindennapi élet biztonságát, három év alatt a biztos növekedést. És ennek eredményeként mindenki számára érzékelhetõ javulást, jobb életet fog eredményezni, és hosszabb távon a Széchenyi tervvel a Kárpát-medencei magyar gazdaság megteremtése a célunk, amely az egész térséget fel fogja lendíteni, és lebontja az akadályokat a magyar nemzet határokon átívelõ újraegyesítése elõl. Amihez a politika gyenge volt, azt a magyar szolidaritásra és munkára épülõ gazdaság hitem szerint képes lesz megvalósítani. Ez az út a magyar sikerhez.

De mi a mi utunk a gyõzelemhez? A választási gyõzelemhez vezetõ út elsõ állomása, hogy világossá tesszük minden magyar választópolgár elõtt, mi a választás tétje: egy ember erõlteti ránk a programját, vagy nemzeti programot alkotunk és valósítunk meg. Olyan kormányunk lesz, amely irányítja az embereket, vagy nemzeti kormány, amelyik együttmûködik az emberekkel. Nemzetközi érdekeket szolgálunk, vagy nemzeti érdekeinket érvényesítjük. Kiszolgáltatott nemzet maradunk, vagy cselekvõ nemzetté válunk. Továbbra is mások lesznek a legfontosabbak Magyarországon, vagy végre a magyar emberek. Az elõttünk álló választásnak ez a tétje.

És a most következõ hetek legfontosabb feladata, hogy ezt a tétet mindenki számára világossá tegyük, hogy mindenkihez eljuttassuk, mindenkivel megismertethessük a cselekvõ nemzet programját, hogy mindenki számára egyértelmû lehessen, mi is múlik az elõttünk álló választáson.

Hinnünk kell abban, hogy Magyarország többre képes, de nem elég, ha mi hiszünk ebben, nekünk másokba is hitet és önbizalmat kell öntenünk. A mostantól számított öt héten keresztül ez a mi küldetésünk. Azért fogadtam el a felkérést, mert hiszek a szövetségben, amely nagyobb és erõsebb, mint valaha, és hiszem, hogy világossá kell tenni Magyarország választópolgárai elõtt a választás igazi tétjét. Hiszek abban, hogy ez a munka, ennek a nagyszerû könyvnek a közös megalkotása éretté és erõssé tett minket arra, hogy ne csak megalkossuk, hanem közösen meg is valósítsuk a cselekvõ nemzet programját.

Kedves Barátaim! Mielõtt azonban nekiindulunk, még egy dolgot meg kell tennünk. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik segítettek. Elsõsorban azoknak, akiknek ritkán szoktunk köszönetet mondani, mert természetesnek vesszük, hogy segítenek, hogy pátyolgatnak, hogy ápolnak vagy támogatnak, hogy törõdnek velünk.

Kedves Barátaim! Higgyétek el, hogy mindenkinek van otthon valakije, aki nélkül nem érhettük volna el az eddigi sikereinket. Higgyétek el, hogy van valaki otthon, akinek mindannyian tartozunk. Ki mennyiért: valaki négy évért, valaki tíz évért, valaki 16-ért, és van, aki 20 évért. Mielõtt nekiindulunk az utolsó három hétnek, arra kérlek benneteket, mondjatok otthon köszönetet azoknak, akik segítettek benneteket, ahogyan én is ezt teszem. Nekem 20 évet kell megköszönnöm.

Kedves Barátaim! Hadd beszéljek egy kicsit erõteljesebb kérdésekrõl is. Ugyanis a gyõzelemhez vezetõ úton nemcsak elszántságra lesz szükségünk, hanem még egy dologra. Egy fontos dologra! Ami nem mindig könnyû, nem mindig kényelmes. A gyõzelemhez vezetõ úton világos és egyenes beszédre is szükségünk lesz. Higgadt, nyugodt, de egyenes beszédre. Ezért néhány tényt õszintén el kell mondanunk a következõ három hétben.

Elõször is, el kell mondanunk, hogy sikertelen négy év áll Magyarország mögött. Nem sikerült megvalósítani a közös célokat, azokat a közös célokat, amelyekre négy éve igen-t mondtak az emberek. Az emberek négyszázezer új munkahelyre szavaztak, és 445 ezerre nõtt a munkanélküliek száma. Az emberek arra szavaztak, mert elhitték, hogy nem lesz gázáremelés, és több mint 70 %-kal nõtt a gázár. Elhitték, hogy lesznek ingyenes gyógyszerek, erre szavaztak, és közben a legfontosabb gyógyszerek ára idõnként még a 100 %-os emelkedést is meghaladta. Igen, az emberek egy élenjáró országra szavaztak, és hazánk ma sereghajtó.

Ki kell mondanunk: ilyen sikertelen, ilyen hangos, de egyúttal ilyen sikertelen, ennyire tehetetlen kormánya régen volt már Magyarországnak. Még a megelõzõ rendszerben sem volt, mert ott legalább csínjával bántak a helyzetértékeléssel. Ott nem mondták nekünk, amikor baj volt, hogy dübörög a gazdaság. Nem mondták azt, hogy bennünket irigyelnek a spanyolok, a németek és a franciák.

A demokráciában eddig egyetlen kormány sem vette magának a bátorságot, hogy így lenézze és megvesse a saját népét. Hogy olyanokat mondjon a magyaroknak a saját életükrõl, amibõl egyetlen hang sem igaz. Ez most fordult elõ elõször a magyarokkal. Olyanok, mint a történetbeli Háry János, aki, amikor a fogadóban meséli az újabb történetét, valaki már nem bírja hallgatni, és közbeszól: már ne haragudjon, de ezt nem hiszem el. Mire Háry János derûsen csak azt mondja: ha nem, hát nem. Hát akkor mesélek egy másikat...

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Másodszor, mondjuk ki egyenesen: az elégedetlenségért, a felháborodásért, a miniszterelnök útját kísérõ érzelmekért maga a miniszterelnök a felelõs. Mindenkit megsértett! Mindenkit kioktatott! Mindenkit megbántott, és most õ akarja eljátszani a megbántott ember szerepét.

Ezt nem fogjuk hagyni, kedves barátaim!

Vegyük csak számba: megsértette a nõket, amikor azt mondta, hogy az öregecskedõ feleségeket le kell cserélni. Belegázolt a fiatalok lelkébe, amikor azt mondta, hogy õk tehetnek a saját munkanélküliségükrõl, mert nem akarnak külföldre menni dolgozni. Megalázta az ötvenes éveiket taposókat, amikor azt mondta, hogy munka helyett vonuljanak inkább kényszernyugdíjba. Megsértette a magyar kisvállalkozókat, amikor azt mondta, hogy Széchenyi Tervre ácsingózás helyett inkább olvadjanak be a nagyobbakba. És barátaim, belegázolt a roma emberek, a roma családok lelkébe is, amikor azt mondta - figyeljetek -, hogy a generációs láncot meg kell szakítani, és a roma gyerekeket el kell venni a szüleiktõl.

És kedves barátaim: min csodálkozunk akkor, ha erõs érzelmek kísérik õt útjain? Gondoljatok arra, hogy ahol mi járunk, ott béke van, nyugalom, higgadt számvetés, együtt gondolkodás, ünnepek, zászlók, és a közös jövõ tervezése. Gondoljatok arra, mindig gondoljatok arra, hogy ahol mi járunk, csodák csodájára, ott együttmûködés szokott születni.

Harmadszor, az egyenes beszéd jegyében azt is ki kell mondanunk, hogy Magyarországnak elege van abból, hogy a miniszterelnök mindenkit kioktat, lekezel, és mindig, mindenkinél mindent jobban tud. És ha bírálattal találkozik, mint legutóbb a Gazdasági Kamaránál, akkor hisztivel válaszol. Ez a viselkedés, kedves Barátaim, ez a viselkedés nem fogadható el, mert méltatlan a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnökéhez.

Kedves Kongresszus! És beszéljünk arról is egyértelmûen, hogy az emberek szeme elõtt világos nappal folyik a közvagyon fondorlatos elhordása az utolsó napig. Igenis, tegyük szóvá a Nemzeti Tankönyvkiadó ügyét! A spekuláció õstípusa játszódik le szemünk elõtt. Kár érte a közvagyont, az államot, a magyar embereket, miközben a spekulánsok irdatlan luxusprofitot kasszíroznak be kormányzati segédlettel. Ezt sem fogjuk tûrni!

Ötödjére, tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim! Egyre szaporodnak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek bennünket akarnak kioktatni demokráciából. A végén, ha nem figyelünk, még oda fogunk jutni, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok akarnak nekünk leckét adni demokráciából, munkából és becsületbõl. Ez azért mégis több a kelleténél.

Kedves Barátaim! Ezt nem fogadjuk el! Mi nem ítélkezünk mások felett. Felettük se ítélkezünk, de a mértéktartás és a helyes önismeret erényét ajánljuk a luxusbaloldal figyelmébe.

És végül hatodikként: nevezzük nevén a gyereket! A luxusbaloldal vezére ideges és fenyegetõzik. Kommandósokat vezényelnek ki az ünnepi gyûlésekre! Rendõri erõdemonstrációkat tartanak! A vak is láthatja: azért fenyegetõznek, mert ránk akarnak ijeszteni. Meg akarnak félemlíteni bennünket.

16 évvel a rendszerváltás után az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket. Azokat a tömegeket, akik élni akarnak demokratikus jogaikkal, és a jobb élet reményében le akarják váltani a jelenlegi kormányt.

Ezért arra kérek mindenkit, kedves barátaim, hogy ezt ne engedjük! Higgadtan, nyugodtan, de mondjuk ki, ezt nem fogjuk megengedni! Ezért úgy, ahogy az hozzánk illik, arra kérek mindenkit, aki félelem nélküli Magyarországon szeretne élni, jöjjön el az ország minden pontjától Budapestre, a Kossuth térre április 2-án!

Kiállunk... Igen, igen, igen kedves barátaim, április 2-án mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett. Április 2. legyen a magyar szolidaritás napja. Igen! Magyar siker és szolidaritás, cselekvõ nemzet, jó választás, jobb élet, munka, otthon, család, jókedv, emberség és tetterõ.

Így fogunk gyõzni, kedves barátaim!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

fidesz.hu