Óvodafelújítás alapkőletétel

Balog Zoltán szakminiszter és Orbán Viktor kormányfő felesége is részt vett a bárdudvarnoki óvodafelújítás és bővítés 120 milliós uniós projektjének szombati alapkőletételén. Balog Zoltán és Lévai Anikó megjelenése szinte csak a katolikus főtisztelendőt nem érte váratlanul, hiszen Balás Béla megyéspüspök invitálására érkezett a kormánytag és a miniszterelnök neje a somogyi kistelepülésre.

 


Magyarországon ma számos olyan család van, melynek a gyermekei jobb ha az óvodában vannak, mint otthon – Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mondta ezt az óvodai nevelés fontosságát indokolva a bárdudvarnoki óvoda szombati alapkőletételén. 

– A felzárkózás, a hátrányos helyzet, a leszakadás, a nyomor bizony a szülőket sokszor alkalmatlanná teszi arra, hogy valóban édesanyák és édesapák legyenek – folytatta a tárcavezető. – Ilyenkor az államnak adni kell egy olyan tanítást, nevelést, lehetőséget, hogy kiemelkedjenek a gyerekek a nehéz sorból.
Balog Zoltán, mint az óvodai nevelésért is felelős Emmi minisztere, korábbi felzárkóztatásért felelős államtitkár, elmondta, az ötödik óvodaátadási és alapkőletételi ünnepségén járt.

– Az óvoda azért kell, hogy a szülők eltudjanak menni nyugodtan munkába, tudják, hogy a gyerekük jó helyen van – indokolta a kormánydöntést, mely szerint jövő év szeptemberétől minden három éves korú gyermeket az óvodában szeretnének tudni. Ehhez az elmúlt években 12 ezer óvodai férőhelyet létesítettek, és legalább hatezer bölcsődeit. Említette még a miniszter a nehéz szociális háttér szülői alkalmatlanságot okozó és fent már idézett szerepét, harmadik érvként pedig az értékátadást nevezte meg.

– Óvoda és iskola azért kell, hogy a gyerekek évszázadok múlva is magyarul beszéljenek és énekeljenek, és szeressék azt az országot, ahol születtek, ahol nevelték őket a szüleik, és emlékezzenek majd ránk, hogy megtettük a kötelességünket – mondta Balog Zoltán. Az Emmi vezetője szerint ha a fejlesztésekkel az intézményi külcsínnel nem lesz gond, a belbecsre, a lelki részre is figyelni kell. 

– Azt kívánom a bárdudvarnokiaknak, örüljenek az óvodának, neveljék a gyerekeiket hazaszeretetre, istenszeretetre, tisztességre, becsületre, hogy a következő nemzedék majd jobb legyen, mint amilyenek mi vagyunk.

 

 



Szászfalvi László miniszteri biztos, parlamenti képviselő köszöntőjében azt mondta: minden óvodaépítés azt jelenti, van remény és van jövő. A nemzedékek folytatódása, az értékek átörökítése csak e közoktatási intézmények által lehetséges, tette hozzá, s Mikes Kelement idézte: 

„Vagyunk, akik voltuk, s leszünk, akik vagyunk.” Kiemelte még a politikus az „együtt” fontosságát, ezt a projekt az az unió, az ország, az önkormányzat és az egyház – mint a reménybeli elkövekező fenntartó – összefogásának az eredménye. 

Jakó Gergely megyei alelnök azokat az óvodában elsajátított illem- és közösségi együttélési szabályokat sorolta, melyeket betartva minden bizonnyal másképp működbe a társadalom, míg Mester Balázs polgármester a fejlesztés előkészítéséért mondott köszönetet Kovács Kornélia jegyzőnek, Jónás Péter pályázati referensnek és Sziklai Ákos építész-tervezőnek.

A 100 százalékos uniós támogatásban megújuló óvoda tornateremmel és csoportszobával bővül, építési értéke 90 milliós, míg 30 milliót egyéb járulékos munkákra és eszközbeszerezésre fordítanak. 

Lévai Anikó „szociális munkából” érkezett Somogyba

A meglepetésvendégek sportos öltözékben érkeztek Bárdudvarnokra: Lévai Anikó kedves mosollyal és „szociális munkás vagyok” magyarázattal kérte a vendéglátók megértését emiatt, majd az óvodaudvar apró rendezvénysátra felé indult. 

 



A kormányfő felesége és a miniszter egy kastélyosdombói szociális projektlátogatón járt, Somogyban a megyéspüspök hívó szava térítette el őket. A katolikus aktualitás mellett reformátust is említett a miniszter: 14 éves kora óta tudja, hol van Bárdudvarnok, mert a debreceni református kollégiumban együtt érettségizett Tóth Győző nevű bárdi diáktársával, de csak 55 évesen jutott el a somogyi településre.

Forrás: sonline.hu

Fotók: sonline.hu, saját forrás

 

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2